Joe a 2013 NYC marathonon

Mindig vannak elsők, akik neveire könnyű emlékezni...

Itt van rögtön két híresség: Charles Lindbergh, aki először repülte át az Atlanti Óceánt, vagy Amelia Earhart, aki ugyan ezt tette nőként. A repülés szerelmeseinek ez biztos nem volt kérdés.

De talán többen emlékeznek Gagarinra, aki első emberként volt a világűrben, és az majdnem biztos, hogy Neil Armstrong nevén sem kell sokáig gondolkodni: szinte mindenki emlékszik nevezetes mondatára, mikor emberi láb először érintette egy másik égitest talaját: Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek (That's one small step for a man, one giant leap for mankind).

Nos, nekem is van egy ELSŐm!

Az első támogatóm, aki először vette a fáradságot és úgy gondolta, a cél, hogy egy Magyar amatőr is teljesítse az egyik legnevesebb sportversenyt megéri a befektetést!

Köszönöm Neked Mr. Varga (Kutyus), hogy hiszel Bennem!

Épp 110 éve történt...

...1903 szeptemberét írták, amikor anyai dédnagyapám - a néhai Major Pál - megérkezett az Újvilágba. A gőzös, melyen Hamburgból a hosszú útnak nekivágott, a büszke Moltke nevet viselte vélhetően Helmuth Karl Bernhard von Moltke után, aki jelentős szerepet töltött be a Német Császárság létrehozásában.

A Pennsylvania állam-béli Betlehembe  érkezés után nem sokkal öröm érte a kis családot: megszületett dédapám első fiúgyermeke, aki a Paul nevet kapta. Pali bácsi - vagy későbbiekben Pauli bachy - amerikai állampolgárnak született.

Nemsokára a család visszaköltözött az Óhazába ahol világra jött az én nagyapám, Pauli kisebb fiútestvére. Valamikor a harmincas években Pauli emigrált az Államokba, vagyis hazatért szülőhazájába, de nem feledkezett meg a szegény, itthonragadt rokonokról sem: mesélték nagyszüleim, hogy ötéves korom előtt többször is járt magyarországon, de én már csak azokra a papírdobozokra emlékszem, melyek tőle jöttek, és amiket boldog izgatottsággal bontogattunk, amikor nagyapámékhoz átsétáltunk a "faluba".

A fényképek okozták nekem a legnagyobb örömöt: máig emlékszem például arra, melynek hátulján kalligrafikus betűkkel, ceruzával írva állt a szöveg: "Pauli kochija" és a fekete-fehér képen egy szürke színű, batárhosszú kombi állt, mellette pózolt az "amerikai nagybácsi". De sokszor elővettem azt a képet is, amelyiken "Pauli bachi" az erdei ház előtt vonja fel éppen az amerikai zászlót félmeztelenül, hátra fésült ezüst-ősz hajjal, egy nyakig húzott viseltes klottgatyában...

...és a lekedvesebb emlékem az a három dimenziós fénykép, melyet az ágyam fölött terpeszkedő könyvespolc alsó fatáblájára ragasztottam. Innen bámult rám minden este az Apolló 11 holdraszálló egysége, amint Armstrong az utolsó lépést teszi világhírűvé vált mondata előtt. Ezekkel a képekkel és az amerikából érkezett galléros pólókkal telt kora ifjúságom. Az álmodozással, hogy egyszer én is kimegyek Amerikába és megkeresem az Őseim nyomát...

A levelező program csilingelése töri meg a csendet. Először a telefon jelez új üzenetet, majd szinte ugyan abban a pillanatban megszólal az iPad és a MacBook is, követve a Galaxy S 3-at, mintha versenyt akarnának futni, hogy melyikük lesz az első a hírhozók közül. Samsung és Apple párharca a késői csendben. 23:35-öt mutat az óra.

- A francba, már megint elfelejtettem a kütyüket lenémítani - dohogom magamban. Most már mindegy, ki nem kelek az ágyból. Remélem több vadállat nem ír már ilyenkor levelet! Átfordulok a másik oldalamra, és néhány pillanat múlva már nem érdekel sem Steve Jobs, sem a számomra teljesen ismeretlen és megjegyezhetetlenül kimondhatatlan nevű dél-koreai vezér.

Reggel a szokásos küzdelem: a fülem már rég érzékeli a neszeket - a kutya hattól nem bír magával, be a szobába, ki a szobából, majd újra és újra, vakarózás, szervek, végtagok tisztogatása, majd az egész koreográfia elölről, a karmok pedig ütemesen kopognak a parkettán, tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik, tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik - de a testem még félig a másik dimenzióban. Nem akar mozdulni. Hatkarú Síva még szorítja magához egy utolsó ölelésben. Aztán mégiscsak sikerül megmoccanni, és az álom körömkopogással búcsúztatja az éjszakát. Tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik. Tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik...

- DORKAAA! MENJ KI AZONNAL A SZOBÁBÓL! - Ez a rühös dög már megint nem bír magával - mormogom a kedvesemnek. Ő már ül az ágyon és készülődik a reggeli egészségügyi sétára. Én biztosan nem bírnám ki. Majd öt éve minden reggel, télen-nyáron, esőben, fagyban, hóban, ködben fogja a kutyát és leviszi sétálni a ház köré. Engem ugyan nem érdekelne, biztos nem vinném le nyolc előtt. Legfeljebb betenném a füldugót. Volt már rá példa, meg lehet szokni. Inkább, mint a hajnali kopácsolás: tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik-tik. Vakarózás, szobából ki, szobába be, majd az egész előlről újra.

- - - - - - - - -

Ülök a konyhában. Magam elé meredek. A kávé még gőzölög. A hajam ilyenkor olyan, mint Einstein frizurája. A közérzetem szintén. Mostanában nem túl jól alszom, biztos az ággyal lehet a baj. Amióta a múltkor beszakadt a fejünk alatt és megvasaltam, minden egyes fordulásnál recseg. És pont a fülünk alatt. Próbálok egész éjjel mozdulatlanul aludni, de az sem túl kényelmes. Nekem pedig muszáj mozognom. Kell az élettér.

Rábökök a gémélre a tableten és várom, hogy betöltődjenek a levelek. Hmmmm. Egy levél a New York Road Runnerstől. Apply to Claim Your ING New York City Marathon Guaranteed Entry. Mivan??? Nem is fogom fel elsőre a subject-et. Nézem a többi feladót, semmi érdekes mára. Majd délután elolvasom a leveleket. Elindítom a Safarit: index és fészbúk. Ez kitart a kávé alatt. Átsuhanok a főcímeken, dohogok egy kicsit a napi politikán, végigpörgetem az ismerősök megosztásait - jajj de cuki kiskutyus, egy édibédi kölök, valami közhelyes Osho idézet, isten veled van, vagy valami hasonló, hdr képek valamilyen olasz tájról, még egy kutya, vagy macska, álmaim otthona, budapest éjjel, budapest hajnalban, Michael Bublé új képet osztott meg, trafikmutyi, hírcsárda, Col. Chris Hadfield lefotózta újra a földet, de most a másik oldalról, Project Rebirth tájékoztat, hogy felkerült az utolsó elem a One WTC tetejére, így az már 1776 láb magas, Obama pedig szigorítani akarja a fegyvertartást. Mondjuk meg is értem. Mármint Obamát.

Mégiscsak megnézem azt a levelet, mintha most lenne valamikor a sorsolás. Jelentkezni kellene, nehogy lemaradjak. Nem is tudom, mit is kellene igazából csinálni, mert elvileg az idén tuti befutó vagyok. Ha jól tudom, ez a szabály. Ha háromszor nem jött össze, negyedikre mehetsz. Remélem nem változott, bár a tavalyi hurrikán lehet, hogy bekavart... Igaz, ami igaz nem vagyok épp a legfittebb, már vagy egy éve nem futottam. Egy kis túlsúly, egy kis tespedtség, egy kis kényelem. Na nézzük, hatha van valami infó a teendőkről. Apply to Claim Your ING New York City Marathon Guaranteed Entry. To Claim: igényt tartani, igényt támasztani. Guaranteed Entry: garantált belépés, itt inkább benevezés.

Hoppá!

Az éjszaka minden ragadványa szempillantás alatt elillan és a nyakszirti lebeny neuronjai feszült türelmetlenséggel dolgozzák fel a látóidegen keresztül érkező információáradatot.