Épp 110 éve történt...
...1903 szeptemberét írták, amikor anyai dédnagyapám - a néhai Major Pál - megérkezett az Újvilágba. A gőzös, melyen Hamburgból a hosszú útnak nekivágott, a büszke Moltke nevet viselte vélhetően Helmuth Karl Bernhard von Moltke után, aki jelentős szerepet töltött be a Német Császárság létrehozásában.
A Pennsylvania állam-béli Betlehembe érkezés után nem sokkal öröm érte a kis családot: megszületett dédapám első fiúgyermeke, aki a Paul nevet kapta. Pali bácsi - vagy későbbiekben Pauli bachy - amerikai állampolgárnak született.
Nemsokára a család visszaköltözött az Óhazába ahol világra jött az én nagyapám, Pauli kisebb fiútestvére. Valamikor a harmincas években Pauli emigrált az Államokba, vagyis hazatért szülőhazájába, de nem feledkezett meg a szegény, itthonragadt rokonokról sem: mesélték nagyszüleim, hogy ötéves korom előtt többször is járt magyarországon, de én már csak azokra a papírdobozokra emlékszem, melyek tőle jöttek, és amiket boldog izgatottsággal bontogattunk, amikor nagyapámékhoz átsétáltunk a "faluba".
A fényképek okozták nekem a legnagyobb örömöt: máig emlékszem például arra, melynek hátulján kalligrafikus betűkkel, ceruzával írva állt a szöveg: "Pauli kochija" és a fekete-fehér képen egy szürke színű, batárhosszú kombi állt, mellette pózolt az "amerikai nagybácsi". De sokszor elővettem azt a képet is, amelyiken "Pauli bachi" az erdei ház előtt vonja fel éppen az amerikai zászlót félmeztelenül, hátra fésült ezüst-ősz hajjal, egy nyakig húzott viseltes klottgatyában...
...és a lekedvesebb emlékem az a három dimenziós fénykép, melyet az ágyam fölött terpeszkedő könyvespolc alsó fatáblájára ragasztottam. Innen bámult rám minden este az Apolló 11 holdraszálló egysége, amint Armstrong az utolsó lépést teszi világhírűvé vált mondata előtt. Ezekkel a képekkel és az amerikából érkezett galléros pólókkal telt kora ifjúságom. Az álmodozással, hogy egyszer én is kimegyek Amerikába és megkeresem az Őseim nyomát...
